Keresés ebben a blogban

2013. szeptember 18., szerda

20 reggeli és uzsonna


 breakfast-istock.jpg   Ínycsiklandó reggeli

Elkezdődött a tanév. A reggel biztosan nehezen indul,és néha kapkodósra sikerül, ahogy nálunk is sokszor, de ha a gyerekek nem üres pocakkal ülnek be az első órára és mi sem korgó gyomorral látunk neki a munkának, akkor nagyon sokat tettünk értük és magunkért. Ezeket a recepteket úgy állítottam össze, hogy jusson belőlük  hétköznapokra is, amikor csak gyors reggelire van időnk, hétvégékre is,amikor komótosabban reggelizhetünk, és vannak itt uzsonnás dobozba tehető finomságok is.

Almás palacsinta

Hozzávalók:
2 alma
2 evőkanál étolaj
1 tojás
3 evőkanál liszt
néhány evőkanál buborékos ásványvíz

Reszeljük le az almát és keverjük össze a liszttel,vízzel és a tojással. Olajjal kikent serpenyőben süssük ki a palacsintákat. Porcukorral megszórva tálaljuk.

Csicseriborsós uborkás szendvics
                                     
Hozzávalók:
30 dkg konzerv csicseriborsó
két  evőkanál szezámmagkrém
egy dl citromlé
két gerezd fokhagyma
fél dl víz
egy dl olívaolaj
uborka

Mixeljük össze a csicseriborsót a szezámmagkrémmel,a citromlével,a fokhagymával és a vízzel. További állandó mixelés mellett adjuk hozzá vékony sugárban az olívaolajat.  Kenjük meg a kenyeret a krémmel és tegyünk rá szeletekre vágott uborkát.

Csokis croissant       
                            
Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
1 tábla étcsokoládé
1 tojás felverve ( elhagyható )

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Nyújtsuk ki a tésztalapot és vágjuk 6 egyenlő négyzetre,majd vágjuk a négyzeteket átlósan félbe,hogy 12 háromszöget kapjunk. Tegyünk egy csokikockát minden háromszög közepébe és tekerjük fel,majd hajlítsuk kifli formába. Tegyük a kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe,kenjük meg a tetejüket felvert tojással,és süssük 15 percig.

Csokiturmix datolyával 
                                 
Hozzávalók:
4 szárított datolya
3 dl rizs- vagy szójatej
fél teáskanál kakaópor
 reszelt étcsokoládé

A tejet megmelegítjük és beletesszük a kimagozott,feldarabolt datolyát és a kakaóport. Felforraljuk,majd mixerrel összeturmixoljuk. Csokireszelékkel megszórva tálaljuk.

Csokoládés müzli         

Hozzávalók:
10 dkg sótlan popcorn
30 dkg vegyes gabonapehely
10 dkg napraforgómag
10 dkg mogyoró
10 dkg mazsola
5 dkg banánchips
5 dkg aprított szárított datolya
2 evőkanál kakaópor
3 evőkanál reszelt étcsokoládé
1 teáskanál fahéj

A hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük,és jól zárható tárolóedénybe töltjük. Több hétig is eltartható.

Gyümölcsös turmix  
                           
Hozzávalók:
10 dkg vegyes bogyós gyümölcs
egy  csomag vaníliás cukor
2 dl hideg szója- vagy rizstej

A  hozzávalókat összeturmixoljuk és azonnal tálaljuk.

Karamellizált banán mogyorós gofrival

Hozzávalók:
GOFRI
25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
3 tojás
3 teáskanál cukor
fél dl étolaj
2 dl víz vagy szója – illetve rizstej
A hozzávalókat keverjük össze robotgéppel és süssük ki gofrisütőben.

KARAMELLIZÁLT BANÁN
4 dkg margarin
4 db banán feldarabolva
2 evőkanál barna cukor
7,5 dkg durvára vágott pörkölt mogyoró
egy dl juharszirup

A banánokat süssük olvasztott margarinon 2 percig, adjuk hozzá a barna cukrot, majd süssük további 2 percig. Osszuk a gofrikat tányérokra, adagoljuk rá a banános keveréket, a tetejét szórjuk meg mogyoróval, és locsoljuk meg juharsziruppal.

Mazsolás csokoládékrém                

Hozzávalók:
2 dl almalé
4 dkg búzadara
5 dkg mazsola
4 dkg darált mogyoró
egy teáskanál kakaópor

Az almalevet a búzadarával és a mazsolával felforraljuk. Kis lángon 25 percig főzzük. Közben egy száraz  serpenyőben megpirítjuk a mogyorót. A kakaóporral együtt a búzadarás-mazsolás keverékhez adjuk,és az egészet finomra pürésítjük. A hűtőszekrényben tiszta csavaros üvegbe töltve kb.7 napig áll el.


Mézes sült müzli        

Hozzávalók:
6 dkg zabpehely
5 dkg rozspehely
5 dkg rizspehely
2 dkg búzakorpa
17,5 dkg méz
4 dkg dió
4 dkg tökmag
5 dkg aprított aszalt sárgabarack
3 dkg aprított aszalt alma
4 dkg mazsola
egy evőkanál étolaj
egy teáskanál őrölt fahéj

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Keverjük össze a zab-,a rozs-, és a rizspelyhet, valamint a búzakorpát egy tepsiben, locsoljuk meg mézzel és olajjal. Süssük fedő nélkül 5 percig, majd keverjük meg,és süssük még 10 percig. Vegyük ki a sütőből és keverjük hozzá a maradék hozzávalókat. Szója- vagy rizstejjel kínáljuk.


Mogyoróvajas zöldséges szendvics 
                               
Hozzávalók:
egy evőkanál mogyoróvaj
egy-egy evőkanál durvára reszelt sárgarépa és zeller

Kenjük meg a kenyeret mogyoróvajjal,hintsük meg a zöldségekkel és fedjük be egy másik kenyérrel.


Palacsinta kandírozott eperrel vagy más gyümölccsel

Hozzávalók:
PALACSINTA

4 tojás
2 evőkanál porcukor
4 dl víz illetve  rizs- vagy szójatej
10 dkg olvasztott margarin
22 dkg liszt
fél zacskó sütőpor

A hozzávalókat robotgéppel keverjük össze és süssük ki kivajazott serpenyőben a palacsintákat.

KANDÍROZOTT EPER vagy más friss gyümölcs

1 dl víz
17 dkg narancsdzsem
1 evőkanál porcukor
2 evőkanál citromlé
25 dkg eper kockára vágva

A vizet,a dzsemet,a cukrot és a citromlevet tegyük egy serpenyőbe,majd forraljuk fel. Adjuk hozzá az epret,vegyük kis lángra és főzzük 2 percig fedő nélkül.

Reggeli turmix                         

Hozzávalók:
1 hámozott banán négybe vágva
1,5 dl szója- vagy rizstej
1 kávéskanál méz
4 teáskanál instant kakaópor

A hozzávalókat turmixoljuk össze és azonnal fogyasszuk.

Sült tojás sonkával és paprikával       
                           
Hozzávalók:

5 dkg sonka,durvára vágva
2 zöldhagyma,vékonyra szeletelve
4 tojás
2 zöldpaprika felkockázva

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Kenjünk ki négy 125 ml-es tűzálló edénykét .Osszuk szét a hagymát,a sonkát és a paprikát az edények alján. A tojásokat törjük fel,és öntsük egy csészébe,majd óvatosan csúsztassuk át  az edénykékbe. Fedő nélkül süssük 10 percig


Szójatej ( 8-10 dl-hez )               

2,5 dl szójabab
1,2 l víz

A nyers szójababot egy éjszakán át áztatjuk. Áztatás közben a vizet lehet cserélni,a szójabab héját minél jobban eltávolítjuk ,annál fehérebb lesz a tej .Másnap a vizet leöntjük,és a babot a vízzel simára turmixoljuk. A kapott masszát állandó  keverés mellett 20-25 percig forraljuk,végül kis lyukú szitán átszűrjük. A szitán maradó masszából szójatejfölt készíthetünk,ha azt egy kevés szójatajjel összeturmixoljuk,majd további turmixolás közben 1 dl olajat és némi citromlevet adunk hozzá. A natúr szójatej hűtőben 3-4 napig tartható el.

Tejbegríz                                   

Hozzávalók:

3 dl szója- vagy rizstej
csipetnyi só
3 evőkanál búzadara
egy  kávéskanál cukor

A tejet feltesszük főni,és folytonos keverés közben beletesszük a darát. 5 percig duzzasztjuk,majd megcukrozzuk. Tálalhatjuk friss gyümölcspürével,lekvárral vagy kakaóporral.


Tejberizs gyümölccsel                

Hozzávalók:

15 dkg rizs
fél liter rizs- vagy szójatej
2 dl  víz
egy  evőkanál Liga margarin
ízlés szerint cukor
20 dkg  gyümölcs

A rizst feltesszük főni a vízzel,majd beletesszük a tejet és a vajat is. Ha a rizs megpuhult és kellően besűrűsödött a tejberizs,akkor cukrozzuk és friss gyümölccsel tálaljuk.

Tonhalas kukoricás szendvics            

Hozzávalók:

9 dkg tonhalkonzerv
2 evőkanál konzervkukorica
egy evőkanál majonéz
uborka

Keverjük össze a leszűrt tonhalat a kukoricával és a majonézzel. Kenjünk meg egy szelet kenyeret a keverékkel. Helyezzünk rá vékony karikára vágott uborkát,és fedjük le egy másik szelet kenyérrel.

Turmix friss gyümölccsel                     

Hozzávalók:

2 dl rizs- vagy szójatej
3 evőkanálnyi friss gyümölcs ( nektarin,málna,eper,sárgadinnye stb.)
ízlés szerint cukor vagy méz

A tejet összeturmixoljuk a cukorral és a gyümölcsökkel és azonnal fogyasztjuk

Vegetáriánus uzsonnakrém                         

Hozzávalók:
2,5 dl paradicsomlé
10 dkg vörös lencse
egy kis sárga paprika
bors
bazsalikom

Felforraljuk a paradicsomlét. Hozzáadjuk a lencsét és kis lángon 5-10 perc alatt puhára főzzük,majd pürésítjük. A megmosott,megtisztított paprikát apróra reszeljük,majd a lencsemasszához keverjük és ízesítjük. A hűtőszekrényben tisztára mosott csavaros üvegben 5 napig áll el.

Zabkása alma- és körtekompóttal                      

Hozzávalók:
ZABKÁSA

3 dl forró víz
4 dkg  zabpehely
1 dl szója- vagy rizstej

Keverjük össze a vizet és a zabpelyhet és állandó keverés mellett főzzük kb. 5 percig,amíg besűrűsödik. Keverjük hozzá a tejet.

ALMA- ÉS KÖRTEKOMPÓT

egy alma kockára vágva
egy körte kockára vágva
egy dl almalé
egy evőkanál citromlé

A hozzávalókat lefedve főzzük 15 percig.
A zabkását alma- és körtekompóttal meghintve tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése